Szijjártó: Pressman diktálta a vámokat indokló amerikai jelentés Magyarországra vonatkozó részét
A magyar külügyminiszter szerint egy olyan dokumentumról van szó, ami még az előző amerikai elnök idején készült el.
A magyar külügyminiszter szerint egy olyan dokumentumról van szó, ami még az előző amerikai elnök idején készült el.
A nemrég leköszönt amerikai nagykövet a CNN-nek adott interjút.
Donald Trump és Elon Musk USAID elleni akciójával vágott vissza Kovács Zoltán a volt amerikai nagykövetnek.
De így járt az Egyesült Államok korábbi berlini vagy párizsi nagykövete is, vagy korábban a Trump által kinevezett David Cornstein.
A budapesti amerikai nagykövet az elejétől fogva az első számú közellenség volt a hatalomközeli sajtó és felelős kormányzati tényezők számára – most maró gúnnyal nyugtázták elutazását. Két és fél évig volt a posztján, ezalatt Orbán Viktor folyamatosan támadta a személyét, tartósan kinyilvánította utálatát vele szemben – foglalja össze az eltelt időszakot Bécsből Jean-Baptiste Chastand, a francia lap közép-európai tudósítója.
Hosszú interjút adott a hétfőn távozott amerikai nagykövet, melyben nemcsak arról beszélt, miért követett el stratégiai hibát a magyar kormány vele kapcsolatban, hanem arról is, miért kellett félbeszakítania egy vezető magyar tisztségviselőt.
Több mint két évet töltött Budapesten, ezalatt nemcsak a lombkoronasétányt és a felcsúti stadiont látogatta meg és influenszereket látott vendégül, de három súlyos szankciót is bejelentett. David Pressman amerikai nagykövet hétfőn elhagyta állomáshelyét, vele a legharciasabb amerikai nagykövet távozott Magyarországról. Emlékeznek még, amikor alufóliasisakos mémmel üzent Orbán Viktornak, családjával fotózkodott Novák Katalin hivatala előtt, vagy berendelte Szijjártó Péter a külügyminisztériumba? Mi igen.
A videóban odaszúrt a kormánynak is.
„Nem is igazán a személyes jellegű támadások aggasztanak bennünket a kormányzati médiában, hanem az ott átszűrődő orosz propaganda” – mondta lapunknak 2023 elején a most leköszönő amerikai nagykövet, David Pressman.
Egyelőre nem világos, hogy Bryan E. Leib meg fogja-e kapni a posztot.
A nagykövet a kormánysajtó szerint London érintésével tér vissza az Egyesült Államokba.
A frakcióvezető szerint Pressman hálózatot szervezett, ami fennmarad távozása után is. Gondolatmenete csak ott bicsaklik meg, hogy nem sikerült elmagyaráznia, hogy maradna az általa vizionált hálózat, ha az Egyesült Államok élére egy hét múlva a Fidesz nagy szövetségese ül.
Több tucat magyar településen fordult meg 2022-es kinevezése óta David Pressman amerikai nagykövet, és tapasztalataira is hivatkozva állította, hogy az egész országot behálózza a korrupció. Rogán Antal kitiltását viszont konkrét ügyekkel nem indokolta, és az amerikai kormányzat sem árul el többet, csak általánosságban hivatkozik arra, hogy a miniszter stratégiai ágazatok ellenőrzéséért felel.
A távozó nagykövet szerint az egyre terebélyesedő kleptokrácia a demokráciára is fenyegetést jelent.
Noha 2019-ben végül nem vezették be az előkészített szankciókat, már Donald Trump első elnöki ciklusában is gondolkoztak az eszköz bevetésén. Bár a NER prominensei egyértelműen Trump mellett tették le a garast, a WSJ szerint több vitás pont volt a két ország közt, amelyek aligha oldódtak meg mára.
A főpolgármester a demokrácia melletti “következetes kiállását” is megköszönte a távozó amerikai nagykövetnek.
Hasonló véleményen van David Cornstein, aki Trump korábbi elnöksége alatt volt budapesti nagykövet.
A Fidesz frakcióvezetője személyeskedő levélben esett neki az amerikai nagykövetnek.
A nagykövet szerint a miniszter saját gyarapodására használta hivatalát, megfosztva hazája polgárait a pénzügyi forrásoktól.
Nem könnyű szívvel hoztuk meg – mondta az amerikai nagykövet arról, hogy szankciós listára tették Rogán Antalt.